Az első találkozónk után 1 héttel újra találkoztunk. Nagyon vártam, de nem úgy alakultak akkor sem a dolgok, ahogyan szerettem volna. Hideg és tartózkodó volt velem szemben. Nagyon fájt! Annyira elkeseredtem a viselkedésétől, hogy mondtam, inkább hazamegyek. Már a buszmegállóban várta velem a buszt, amikor valami hirtelen megváltozott. Magához húzott, és elkezdte csókolgatni, harapdálni a nyakamat. A lélegzetem is elakadt, úgy meglepődtem. De persze benne voltam, hát hogyne lettem volna? Végig olyan gondolatok száguldoztak a fejemben, hogy nem csak álmodom-e. Nem akartam felébredni. Ott, az utcán esett nekem. Igaz, egy idő után picit félreesőbb helyre vonultunk el, de igazából bármikor bárki megláthatott volna minket. De nem érdekelt, akartam Őt. Hát hogyne akartam volna? Bár az is meglepett már, hogy így letámadott, arra aztán végképp nem számítottam, ami ezután történt. Már korábban is, és ott, akkor is közölte velem, hogy addig nem szexelünk, amíg rendbe nem rakom magam. Aztán jött az óriási döbbenet! Belém csúsztatta 2 ujját, én pedig remegve kértem őt, hogy szájjal kényeztethessem. Igaz, nem mondtam ki egyértelműen, mit szeretnék. Ő ezt félreértette. Azt hitte, arra vágyom, hogy magamban érezhessem Őt. Mondtam is, hogy nem erre gondoltam. Rám nézett, és megkérdezte: miért, nem szeretnéd? Csak annyit tudtam kinyögni, hogy őrült azért nem vagyok. Erre aztán egy határozott mozdulattal megfordított, és izgatni kezdett a kemény farkával. Azt gondoltam, itt a vég, az őrületbe fog kergetni, mert nem kaphatom Őt meg. Aztán egyszer csak gondolt egyet és belém csusszant. Csodálatos érzés volt, de ugyanakkor a gondolatok őrült módjára cikáztak a fejemben. Komolyan, már-már vicces, miket is gondoltam. Kb. ilyeneket: Mi??? Ez most komoly? Tutira jól érzem? Jaaj, ne legyél már hülye, hát ekkora szép nagy farkat nem lehet nem jól érezni! Úristeeeeeen! Vele vagyok, Ő van bennem! :) Figyelt rám, és csodálatos érzés volt. Azt akarta, hogy nekem legyen először jó, és így is lett. Végül én szájjal juttattam Őt a csúcsra. Utána hozzábújtam, el sem akartam engedni. De végül el kellett indulni. Muszáj volt sétálnom egy jó darabig, képtelen voltam buszra szállni. Ki kellett szellőztetni a fejemet, mert csak úgy zsongott a gondolatoktól. Egyszerűen nem tudtam mire vélni a történteket, hiszen még mindig iszonyatosan kövér voltam, nem értettem, hogy a jó francba tudtam egyáltalán felizgatni Őt. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, akkor még nem pusztítottam el mindent, és talán még voltak érzései felém, és ez írhatta felül a botrányos kinézetemet, és talán ezzel a partizánakcióval az lehetett a célja, hogy lelkileg visszabillentsen, hogy nyugodjak le, hogy térjek vissza önmagamhoz, ne pánikoljak, ne görcsöljek, minden rendben lesz, hiszem lám, még így is képes hozzám érni. Igazából azonban nem tudom. Az viszont biztos, hogy ezek után nem reagáltam jól. Ha addig válaszokat akartam, ez megsokszorozódott. Előjött belőlem a félelem, hogy Ő is csak használni akart engem a vágyai kiélésére. Figyelmen kívül hagytam, hogy Ő nem ez a típus, egyszerűen megfeledkeztem arról, ami köztünk volt. Vádolni kezdtem és kérdésekkel zaklattam, pedig nem lett volna szabad. Bíznom kellett volna Benne, de akkor, abban a lelkiállapotban képtelen voltam. Az sem segített, hogy minden ismerősöm ujjal mutogatott Rá, hogy kihasznált, mert miért nem tudott legalább első alkalommal tisztességes helyre vinni, miért az utcán kellett, miért nem csókolt akkor meg, stb. Ezek a vádaskodások, ujjal mutogatások aztán összetalálkoztak a már amúgy is bennem lévő bizonytalansággal, ezzel pedig adott is volt, hogy ennek katasztrófa lesz a vége. Még bizonytalanabb lettem, és még jobban válaszokra vágytam, amiket persze nem kaptam meg. Ő csak arra várt, hogy visszabillenjek, újra önmagam legyek, az a lány, akit megszeretett. De gyenge voltam, nem tudtam már önmagam lenni. Ehelyett vádolni kezdtem Őt, hogy nem áll mellém, pedig nem volt igazam. Nagyon nem! Mert neki nem egy gyenge, lelkileg összetört lányra van szüksége, hanem arra az erős, tökös csajra, aki nem szarja össze magát attól, hogy nehéz helyzetbe került, hanem igenis küzd, és legfőképpen bízik Benne, kizár mindenkit, aki bele akar dumálni, mert tudja, az a kis csoda kettejük közt igazi. És pontosan ezt teszem most. Kizárt engem az életéből, nagyon nehéz, ami most van, borzasztóan hiányzik Ő, az egész lénye, a nevetgélése, mindene. Tudom, hogy a jelenlegi helyzetem egyáltalán nem rózsás, mindenki kellőképp próbál is belepofázni, de ezúttal nem hagyom. Ó, pedig napi szintem hallom milliószor, hogy hülye vagyok, stb. De már nem érdekel, mert újra magamra találtam, újra önmagam vagyok végre, az az erős, tökös csaj, aki mindig is voltam. És igen, borzasztó nehéz, ami most van, és iszonyúan fáj, de nem adom fel. Harcolok ezért a férfiért! Mert még mindig hiszek kettőnkben, hiszek a tündérmesénkben, abban a kis csodában, ami egyszer már a miénk volt, mert igazi volt minden, ez nem kérdés!